A Kecskeméti Zenészegylet 2010. szeptember
10-én (pénteken) 13-20 óra között rendezi meg az évi Tehetségkutató és
Tehetséggondozó Fesztiválját.
A műsoridő 7 óra. Ide szeretnénk felkérni
a mindazokat, akik szeretnének bemutatkozni műsorukkal, hogy a 06-30-9686044 -es
telefonszámon, illetve ezen az email címen jelezzétek fellépési szándékunkat.
Ezidáig a Sperading Együttes jelentkezett.
Színvonalas műsort szeretnénk
összeállítani. Ezért mielőbb várom a jelentkezéseket.
Hangtechnika,
színpad adott. Csak alapok és dob illetve a hangszereitekre lesz szükség.
Este az Időgép Együttes ad koncertet kb 21 órától.
A fesztiváli
program ingyenes. Ezért fellépési díjat nem tudunk fizetni. Ez a fesztivál indító buli lesz, amely után
folyamatosan szeretnénk mindenkinek lehetőséget adni fellépésekre ezen a helyen.
Az már belépődíjas lesz. Ott már gázsi is lesz.
Tehát várom a mielőbbi
jelentkezéseket!!!!
Tisztelt tagjaink, kedves érdeklődők!!!
Egyesületi klubunk újra áttette székhelyét a Tudomány és Technika Házába. Minden szombaton 20órától várunk mindenkit a földszinti klubhelyiségben!!!!
INZULTUS MEGHÍVÓ Kedves Barátunk! Önkritikát gyakorolva,Központi Bizottságunk döntése értelmében kicsiny zenekarunk még mindig nem érte el a koncertképesség színvonalát,szóval még kell néhány próba amíg ismét a rockvilág élvonalába kerülünk...hö. Aki viszont közületek már végképp nem bírja egy jó koncert nélkül,azt szeretettel várjuk DECEMBER 11-ÉN PÉNTEKEN a Skót és Joe bácsi kocsmájában,ahol zenekarunk gitárosának (Jakab "Nagyonlassúkezű" Robi)másik bandája ad fergeteges koncertet barátaiknak. A banda neve BLACKBERRY,bár küzületek sokan megfordultak már mindkét zenekar koncertjén,mivel nagyjából ugyanaz a lelkes kis közönség jár el ezekre a bulikra is.Beugró nincs!
A Kecskeméti Zenészegylet újra a Tiszti Klubban ( Kecskemét, Lechner Ödön utca 3.) szám alatt tartja rendezvényeit. A klub minden szombaton este 20 órától várja vendégeit.
A
közgyűlés időpontja:2009. október 16.
péntek 18 óra
Helyszíne:Tudomány és Technika Háza
Kecskemét, Rákóczi u.
2.
Napirendek:
1.A
2010. évi munkaterv
2.Beszámoló
a 2009. évi pénzügyi helyzetről
3.Beszámoló a 2009. évi pályázatokról,
eredményekről
4.Egyebek
Természetesen
mint mindig ezúton is számítok részvételetekre!
Az
egyesület alapszabálya szerint a közgyűlés határozatképes, ha a tagok 50%-a + 1
fő jelen van. Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés határozatképtelen lesz,
úgy a gyűlést ugyanezen a napon 19 órára változatlan napirenddel hívom össze.
Ebben
az esetben a döntések az alapszabályunk szerint a távolmaradókra is érvényesek.
Kérem tehát, hogy részvételeddel tisztelj meg
bennünket!
Ha semmiképpen nem tudsz jelen lenni a fenti
telefonszámon jelezd ezt.
Kérek
minden tagunkat, hogy közölje e-mail címét, mert ezen túl minden meghívónkat,
hírlevelünket, partneri ajánlatunkat, a pályázati lehetőségeket ezen keresztül
juttatjuk el. Kérem tehát a lanberta@bbnet.hu e-mail címre a levelünk
kézhezvétele után azonnal egy viszont e-mait küldeni. Kérem továbbá, hogy a
honlapra küldjétek el a rövid bemutatkozó szövegeteket, képeteket akár az
együttesetekről, akár saját magatokról, hogy fel tudjuk tölteni. Kövessétek
figyelemmel a honlapunkat is, mert sok ajánlat van, mint éppen ez, ami a
levélben ki megy.